Add meg itt a címsor szövegét

A fotográfiai mező szerkezete (2006–2007)

A fotográfiai mező szerkezete

(2006–2007)

A kutatás a magyar fotóművészet jelenkori állapotát, szcénáit, művelőit, irányzatait szociológiai szempontok alapján vizsgálja. A magyarországi fotográfia két jelentős részterületének: a művészi fotográfiának, illetve a vele számos ponton érintkező, de főként gyakorlati problémákat felvető alkalmazott fotográfiának a feltérképezésére vállalkozik.

A Fotóművészeti Szakmai Kollégium meghívásos pályázatot hirdetett a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke számára kutatási program lebonyolítása és átfogó elemző tanulmányok elkészítése céljából a 2006. január 1.− december 31. közötti időszakban.
A pályázat az alábbi kutatási témákat öleli fel:

a fotóművészek társadalmi helyzetének, értékrendjének, alkotási, publikálási, kiállítási és munkalehetőségeinek vizsgálata
intézményvizsgálat a fotóművészet szakmai szervezetei és a fotográfia nyilvánosságra hozásával (is) foglalkozó intézmények körében
a fotográfia és a vizuális kommunikáció közép- és felsőfokú oktatásának céljai, módszerei, perspektívái és intézményi stratégiái
a fotográfia, az állóképes vizuális nemzeti örökség megőrzésének, archiválásának, nyilvánosságra hozásának és oktatásának céljai, módszerei, perspektívái és intézményi stratégiái
a digitális fotótechnika és a számítógépes alkalmazások térhódításának következményei az alkotói magatartás változásaiban a fotóművészet és a populáris fotográfia területén
a média vizuális szakembereinek attitűdjei a fotóművészet értékeivel, a fotográfia nyilvánosságra hozatalával, a vizuális jelentések megformálásával és befogadásával kapcsolatban.
Az NKA által támogatott kutatás vezetője Doboviczki Attila volt.

KONFERENCIÁK

A kutatáshoz kapcsolódó konferenciák:

A fotó a “”kép-korszakban”” konferencia, Pécs, Művészetek Háza
2007. február 9-10.

A fotográfiai mező Magyarországon – workshop, Budapest, Műcsarnok
2007. november 10.
Program

Dokumentumok

Online hivatkozások