Add meg itt a címsor szövegét

Változó regionális identitás – átalakuló helyi társadalom (2004–2006)

Változó regionális identitás – átalakuló helyi társadalom

(2004–2006)

A kutatás célja: az empirikus társadalomkutatás módszereivel megvizsgálni, hogy a jelenlegi magyar társadalomban milyen szinteken zajlik a regionális átalakulás, egy sajátos lokális-regionális identitás létrehozása, milyen új, Nyugat-Európából érkező szereplők, milyen szándékokkal és értékekkel vesznek részt ebben a folyamatban, milyen konzekvenciái vannak a migránsok jelenlétének a régiók fejlődését illetően, az ottani életminőség vonatkozásában. A kutatás az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok pályázatának köszönhetően valósult meg.

A kutatás témája, elérendő célja és a kutatás terve

A jelenleg újjáalakuló Európában két, egymással is kapcsolatban álló társadalmi-kulturális folyamat zajlik, amelyek esetében fontos szerepet játszik a térbeliség. Az egyik az utóbbi évtizedben felerősödött, s már a közép-európai országokban is jelentkező migrációs folyamat, a földrajzi tér jelentette kötöttségek, determinációk legyőzése. Az amerikai antropológus, Arjun Appadurai a modern társadalmak egyik legfontosabb ismérvének a tértől való függetlenedést tartja, azt a folyamatot, hogy a tömeges migráció következtében egész embercsoportok hagyják el tradicionális helyeiket. Míg korábban egy csoport identitását létrehozó tájnak az etnikai terek számítottak (ezek a többé-kevésbé stabil közösségek a szülőföld, a lakóhely és másfajta lokális megkötöttségek alapján szerveződtek), addig mára a helyzet gyökeresen megváltozott: azok a helyek, ahol az individuumok identitásukat feltöltik, egyre kevésbé esnek egybe az aktuális életterekkel – s ezért az „otthon” fogalmával jelölt térbeli entitás növekvő mértékben virtuálissá válik.
A migrációs tendenciák és attitűdök a kelet-európai politikai rendszerváltozás óta paradigmaváltáson mentek keresztül: a politikai és gazdasági okok helyett/mellett Nyugat-Európában az élmény, a változatosság/másság, a „jó közérzet“, a kihívás vagy a kaland motivációi dominálnak, s egyre központibb szerepet játszik a „jól működő” intézményekkel túldifferenciált társadalmaktól való „menekülés“. Másrészt egyre szélesebb spektrumon mozog a migráló személyek életkora: amíg eddig elsősorban „fiatal“, keresőképes korban járó (vagy még annál is fiatalabb) emberek alkották a migránsok nagy részét, addig ma már egyre dominánsabb a migráció az életút “nyugdíjas“ szakaszában is. A Nyugat-Európából a posztszocialista kelet-európai országokba irányuló migráció a nyugat-európai társadalomtudományi szakirodalomban egyelőre alig tárgyalt terület.
A másik nagyon markáns folyamat egy erőteljes – kulturálisan megalapozott és történetileg legitimált – regionalizálódás. A ‘régió’ kétségkívül divatfogalom: napjaink politikai/államigazgatási diskurzusainak éppúgy része, mint a mindennapi élet világának, s a társadalomtudományos – szociológiai, néprajzi, kulturális antropológiai – kutatások is mindinkább felfedezik maguknak ezt a korábban más tudományágaknak átengedett területet.
A régió előtérbe kerülésének van egy másik, a mindennapi élethez kötődő aspektusa is: a modernség felgyorsult és a globalizáció által homogenizált világában mind nehezebb a személyes identitás előállítása és megjelenítése. Ugyanakkor a kommunikációs aktusok, stratégiák vizsgálata arra a következtetésre vezet, hogy a 20-21. század fordulóján az identitás felépítésében nagyon is fontos szerepet játszanak különböző fokú identifikációk egy adott hellyel, valamely vidékkel, esetleg egy távolabbi régióval. Ezeken a strukturált belső tereken – a régiókon – belül sokkal intenzívebbek a kapcsolatok, sűrűbb szövésű a mindennapokat konstituáló kommunikációs háló a lokális kulturális örökség olyan releváns szimbolikus eszköz, amely új formákban ugyan, de az egységesülő Európában a globalizálódó világban is alkalmas a közös emlékezet, a kollektív identitás megteremtésére.
A kutatás fő dimenziója a régióképződés, regionalizmus, a regionális identitások kialakulásának egy eddig viszonylag elhanyagolt területére, a kultúra szférájára irányul, hiszen a régiók nem egyszerűen földrajzi, gazdasági vagy éppen közigazgatási egységek, hanem kulturálisan formált és történetileg legitimált lokalitások, amelyek a kulturális identitás és egy területhez való tartozás új mintáit kínálják fel az egyes individuumok és társadalmi csoportok számára. Magyarországon is mindinkább megfigyelhető az a folyamat, hogy egyre több területi egység igyekszik magát kulturális értelemben régióként megfogalmazni, s ezt a – különböző módokon, más és más szereplők által létrehozott, megteremtett – kulturális örökséget gazdasági és politikai tőkébe konvertálni. A vizsgálat három, egymástól erősen különböző, tudatosan kiválasztott és összehasonlítható, konkrét földrajzi tér példáján keresztül vizsgálja, milyen előfordulási módjai vannak ma Magyarországon a regionalitásnak. Ez a három terület a következő:

– a Balaton-felvidék – ahol már nagyon korán, a 80-as évek elején elkezdődött egy olyan (főként értelmiségiek által katalizált) – társadalmi-kulturális folyamat, amelynek egyik fő szeletét éppen a kulturális örökség (konkrétan a népi kultúra, építészet) újrafelfedezése és önálló, regionális sajátosságként való definiálása jelentette
– a Boronka-régió (Somogy megye) – ahol főként a 90-es évek közepétől jelentkezett egy erőteljes törekvés, amely a környezet- és természetvédelem értékei mentén próbálta az adott terület regionális sajátosságát létrehozni
– Dél-Baranya – ahol a történelmi múlt mellett a határ közelsége és a külföldi tulajdonosok nagy száma jelenthet olyan speciális többletet, amelyre ráépülhet a regionális sajátosság kialakítását célzó törekvések.

A kutatás ezeken a földrajzi területeken az alábbi konkrét kérdésekre keresi a választ:

a) milyen eszközökkel történik meg a regionális kulturális örökség és történeti hagyomány megteremtése
b) milyen politikai és kulturális kísérletek történnek egy sajátos regionális identitás megteremtésére, és hogyan kerülnek ezek az identitásmodellek az adott régió mindennapi életében bevezetésre
c) milyen szimbolikus eszközökkel történik az adott régió összekapcsolása Európával mint egy sajátos politikai, kulturális egységgel.

Kutatásvezető: Járosi Katalin
Résztvevők: Bódi Jenő, Szijártó Zsolt, valamint Vörös Judit, Labancz Eszter, Salgó Kornélia, Bublik Róbert – hallgatók

Kiállítás

A kutatás eredményei A megtalált falu című kiállítás keretében kerültek bemutatásra.

A Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének OTKA – kutatáshoz kapcsolódó fényképeinek kiállítása 2006 májusában volt látható a PTE BTK Aulájában.

Kiállításterv: Salgó Kornélia (egyetemi hallgató, PTE)

 

Dokumentumok

Online hivatkozások